Nézz rám Otthontalan öreg ül némán az utca kövén, Sziluettje sötétül álmos hajnal sűrű ködén. Naptól cserzett arca, mint szomorúfűz száraz kérge, Sötétedik bánatosan, mélybarnára égve. Szemgödreiben két kis fekete bogár ül, Megfáradt tekintete a semmibe menekül. Álla alatt viharviselt göcsörtös botja, Remegő kezeivel két marokra fogja. A puhány nép körülötte elhúzódik, fintorog, Elfordulnak tüntetőleg márványarcú asszonyok; Magasan, büszkén feltartja orrát a sok silány Öltözetű, csenevész...