Brecht és az elidegenítő effektusok

Bertolt Brecht német drámaíró, költő, rendező, a 20. századi színház egyik megújítója. Brecht egyik legjelentősebb öröksége az epikus színház mellett az elidegenítő effektusok alkalmazása. Az elidegenítő effektus egy dramaturgiai fogalom és eszköz. Céljuk, hogy „józanítsák” a nézőt, és a darab objektívebb értékelésére ösztönözzék, hogy ne érzelmi alapon azonosuljon a történettel, hanem kritikusan értékelje azt. Ilyen elidegenítő effektusok például: a dalok, a narrátor szerepe, a feliratok és a kritikai magatartáson alapuló játékmód. Amikor megszólal egy dal, a néző rögtön más állapotba kerül attól, hogy a mást hall, ezért elgondolkodik, hogy miről van szó, és miért nem folytatódik tovább a próza. A narrátor szerepe, hogy hidat képezzen a nézők és a színészek között, és kihangosítsa az előadás mondanivalóját - pont úgy, ahogy a kórus tette ezt az ókori görög színházban, vagy ahogyan a rezonátor a középkori színházban. 

Brecht darabjainak a lényege elsősorban nem a szórakoztatás, hanem az edukáció volt. Brecht ösztönözni akarta a nézőket, hogy meglássák az aktuális politikai helyzetet és problémákat. Egy átgondoltan „modernizált” Brecht-előadás képes hatni a nézőkre, mivel lehetőséget ad a kijózanodásra, kilépni a mindennapi mókuskerékből, és kiutat mutatni a túlzott érzelmek labirintusából.

Ebben az írásomban Brecht három drámájában fogom vizsgálni az elidegenítő effektusokat és a társadalmi problémák megjelenítését. A végén arra is kitérek, hogy én miben látom Brecht munkájának fontosságát a színházban.

Brecht és a Koldusopera

Brecht 1928-ban írta meg a Koldusopera című parabolisztikus drámáját. A darab zenéjét Kurt Weill szerezte. Az alaptörténet John Gay Koldusopera című művén alapul, amely a londoni alvilágot ábrázolja, és egy koldus hatalomra jutását mutatja be a kapitalista világban. Brecht a darab írása során más szerzők műveit is felhasználta: François Villon balladáit és Rudyard Kipling verseit. A dráma két család történetét meséli el, ahol a fő konfliktus a két főszereplő, Peachum és Bicska Maxi érvényesülése a munka és a magánélet világában. A dráma olyan karaktereket is bemutat, akik ártatlanul kerülnek bele ebbe az alvilági környezetbe. Központi kérdés, hogy ezek a karakterek képesek-e végig fedhetetlen erkölcsűek maradni, vagy sorsszerű az ő “bemocskolódásuk” is.  A történetben számos kontraszt jelenik meg: kizsákmányoló világ–tiszta szerelem, egymás elárulása–lírai dalok, bűnöző világ–idilli házasság. 

A műben fontos szerepe van az elidegenítő effektusoknak. A dráma írott változatában instrukciók találhatók arra vonatkozóan, hogy mikor kell táblát használni, kiírni valamit, vagy megmutatni a nézőknek. A Kalóz Jenny dalhoz (ami egy másik elidegenítő effektus) a következő utasítás tartozik: “(Song-világítás: aranyfény. Az orgonát megvilágítják. Felülről egy rúdon három lámpát eresztenek le, és a táblákon ez olvasható: Kalóz Jenny.)” A fények és táblák kiemelik a dal elidegenítő hatását, emlékeztetve a nézőt a kritikai távolságtartásra.  A cselédlány megváltás iránti reményei és annak ára így nemcsak érzelmileg, hanem gondolatilag is hangsúlyt kapnak.

Brecht azt vizsgálja, milyen társadalmi és gazdasági körülmények kényszerítik az embereket az alvilágba. A drámában több társadalmi kérdés is megjelenik, például az erkölcsi határok elmosódása: hogyan veszítik el az emberek ártatlanságukat, és milyen hatások vezetik erkölcsi elveik feladásához. Brecht azt vizsgálja, hogy egy bűnözői világba született ember képes-e kitörni a közegéből, vagy sorsa eleve meghatározott.  

Brecht és a Kurázsi mama gyermekei

Brecht 1938-ban kezdte el megírni A Kurázsi mama és gyermekei drámáját. A mű a harmincéves háborút helyezi a középpontba, de nem a háború eseményeit, hanem inkább azokat az embereket ábrázolja, akik annak hatásait elszenvedik. A darab arra összpontosít, hogyan viszonyulnak a szereplők a háborúhoz, mit nyernek vagy mit veszítenek. A cselekmény 12 év alatt játszódik, 12 jelenetben, amelyekben Brecht-i dalok (songok) jelennek meg. 

A dráma elidegenítő effektusai közé tartoznak a songok, illetve a negyedik fal áttörése. Kurázsi mama így mutatkozik be a darab elején: “Kurázsinak hívnak, mert féltem a csődtől, őrmester, és ezért keresztülvágtam a rigai tüzerségi tűzön, ötven cipóval a kocsimon. Már penészedni kezdtek, legfőbb ideje volt, nem volt más választásom.” Ez a bemutatkozás ledönti a néző előtt felállított negyedik falat, és konkrét kijelentést tesz a szereplő magáról a nézőnek. Kurázsi mama a megszólítással bevonja a közönség tagjait az előadásba, akik passzív nézőkből aktív szemtanúkká válnak. 

Egy másik elidegenítő effektust hoznak létre azok a karakterek, akik eltűnnek, majd később visszatérnek. Ilyen karakter Eilif, Kurázsi mama egyik gyereke, akit a háború elszakít anyjától, de évekkel később felbukkan. Ez a fragmentáltság arra készteti a nézőt, hogy aktívan jelen legyen az előadás alatt, és tudatosan figyelje a karakterek. 

Szintén elidegenítő hatású, hogy Brecht gyakran előre felfedi a jelenetek kimenetelét. Például a harmadik jelenet előtt ez olvasható: “További három év múlva Kurázsi mama fogságba kerül egy finn ezred töredékév. Lánya megmenekül, az ekhós szekér is, de becsületes fia meghal Tábor. Délután. Egy póznán a regiment zászló.” Ezzel Brecht azt éri el, hogy a néző ne a kíváncsiságtól vezérelve figyelje a művet, hanem a társadalmi és politikai üzenetekre koncentráljon. 

Brecht és A kaukázusi krétakör

Brecht 1945-ben írta meg A kaukázusi krétakör című drámáját. A mű a Salamoni döntés című bibliai történeten alapul. A dráma során Brecht az anyává válás és a felnőtté érés témakörét járja körbe. Olyan kérdéseket vet fel, mint hogy egy gyermek számára kedvezőbb-e, ha a biológiai anyja neveli, vagy inkább egy másik nő, aki érzelmileg sokkal inkább betölti az anyai szerepet. 

A drámában elidegenítő effektusként jelenik meg az Énekes, aki felvezeti a jeleneteket és segít megérteni a történéseket.

Énekes: “A város csöndes, de a sok fegyveres mit keres itt? A kormányzó palotája békés, De tornya mért olyan mint egy bástya? 

Ebben az esetben az Énekes feladata a környezet bemutatása, hogy a néző könnyebben megértse a szituációt, amelyet a háború határoz meg. 

Egy másik elidegenítő effektus, hogy Gruse, a főszereplő, több különböző társadalmi státuszban jelenik meg a dráma során: szolgálólányként (De hiszen a fűzfákhoz csak fehérneműt mosni járok.), anyaként (De egy csupor tej csak akad a gyerek számára, nagyapó?), menekültként ( Bizonyos szempontból. Szállásra nekem is szükségem van.), munkásként (Néha talán szaggat a jobb vállam, egyébként elbírok minden munkát, még senki sem panaszkodott rám.), feleségként (A vőlegényemhez, vitéz úr, bizonyos Szimon Chachavához, a nukhai palotaőrség tagjához.) és alperesként (Szép kis igazságszolgáltatás. Víz alá nyomsz minket, mert nem tudunk olyan szépen beszélni, mint az a nő meg az ügyvédei.).  Brecht így mutatja be, hogy egy ember státusza mennyire változó lehet a társadalomban. 

A dráma több társadalmi problémát is felvet, kiemelten a társadalmi igazságtalanságot és az osztály megosztottságot. Rávilágít arra, hogy a jogrendszer és a törvények nem mindig az emberi empátia és a valódi segítség alapján működnek. Megjelenik a politikai forradalom hatása is, annak káosz szerű következményeivel. A történet egy hosszú menekülést követ nyomon a háború elől, bemutatva, hogyan találhat menedéket és befogadó közösséget egy nő egy gyerekkel.  

Brecht és én

Több okból is fontos Brecht drámáit játszani. Sajátossága ezeknek a műveknek, hogy a tág és nehezen befogadható politikai és társadalmi témákat művészeti eszközökkel teszi érthetővé és feldolgozhatóvá a nézők számára. Brecht nem csak bemutat egy-egy problémát, hanem  drámái segítségével tükröt állít a nézőnek, gondolkodásra ösztönzi. Brechtet foglalkoztatja a néző “szerepe”; az elidegenítő effektusok elsősorban a néző aktivizálását szolgálják. Számomra Brecht drámái és dramaturgiai hagyományai szimbolizálják a társadalmi felelősség fontosságát a színház világában.