Isten Városa és Marx

Az elidegenedés értelmezéseinek összevetése Szent Ágoston és Marx nyomán.

Ki vagyok? Hol a helyem a világban, a társadalomban vagy akár csak a szűk környezetemben? Teszi fel magának a kérdést a folyamatosan az önmagát autonómnak gondoló ember. Az emberi mivoltunk egyik alapvető élménye, hogy közösségben élünk melyben igyekszünk boldognak, hasznosnak és kiteljesedettek lenni. Az, hogy ebben a folyamatban az egyén hol érvényesül és azt a társadalom bonyolult, sokszor átláthatatlan hálózata hogyan támogatja már történelem folyamatán rendkívül sok elme kutatta. A cikkben két gondolóknak Szent Ágostonnak és Marxnak a problémáról való gondolatait ismeri majd meg a kedves olvasó az egyén és a társadalom szintjén. 

Az elidegenedés az a társadalmi és egyéni folyamat melyben az ember elveszíti akaratának és cselekvőképességének szabadságát. A fogalom értelmezéseihez elengedhetetlen a szabadság fogalmi tisztázása. A katolikus erkölcstan szerint a szabadság: képesség a jó megtételére a jó és rossz közötti felelősségteljes választás segítségével. Míg a magyar értelmező kéziszótár alapján a szabadság: tevékenységében, cselekvésében, magatartásában nem korlátozott, nem gátolt emberi emberi állapot. Érezhető a két fogalom értelmezése közti különbség a Katolikus egyház szerint a szabadság megítéléssel ruház fel, addig a klasszikus világi értelmezés szerint egy olyan állapotot látunk, ahol a korlátok és gátak leomlanak és azok nem léte határozza meg a szabad állapotot. Mindkét esetben felfedezhető saját emberi és a társadalmak történeti tapasztalata alapján, hogy a fent említett állapotok élményszerű megélése kifejezetten nehéz, avagy meg sem valósul. Ezt a problémát definiálja az elidegenedés. A probléma vázolásához és megoldásához az egyén szintjén Szent Ágoston gondolatait, a társadalom szintjén pedig Marx gondolatait veszem segítségül.

Szent Ágoston: Az elidegenedés teológiai értelmezése

Szent Ágoston gondolataiban az elidegenedés központi eleme az Istentől való elszakadás, amelyet az eredendő bűn idézett elő. Az emberiség bűnbeesése Ádám és Éva engedetlenségében gyökerezik, amelynek következménye az Istennel való eredeti harmónia elvesztése volt. Ez a szakadás nemcsak a transzcendens léttől való eltávolodást jelentette, hanem az ember belső világában is meghasonlást okozott.

Ágoston a Vallomások című művében hangsúlyozza, hogy az ember lényege szerint Istenhez rendeltetett, és minden belső vívódás abból fakad, hogy eltávolodik ettől a természetes rendeltetésétől. Az elidegenedés tehát belső meghasonlottságként jelenik meg, ahol az ember saját akarata és cselekedetei között feszültség keletkezik. Az ember ugyan törekszik a jóra, de a bűnös hajlamok miatt képtelen azt teljes mértékben megvalósítani.

Az elidegenedés Szent Ágoston szerint nem pusztán egyéni probléma, hanem társadalmi szinten is érezteti hatását. Az „Isten városa” és a „földi város” fogalmaival dolgozva kifejti, hogy a földi város az önzés, a hatalomvágy és a bűn által vezérelt társadalmi struktúra, amelyben az emberek eltávolodnak egymástól és Istentől. Ezzel szemben az isteni város az a közösség, amely az isteni kegyelemre épül, és amely lehetőséget nyújt az elidegenedés legyőzésére. Az ember visszatérése Istenhez a hit, a megtérés és az isteni kegyelem elfogadásán keresztül valósulhat meg.

Karl Marx: Az elidegenedés társadalmi-gazdasági értelmezése

Karl Marx az elidegenedés fogalmát a kapitalista termelési mód bírálatára használja, amelyben az elidegenedés elsősorban a munka világában nyilvánul meg. Az elidegenedett munka azt jelenti, hogy a munkás nem birtokolja a saját munkája eredményét, és nem képes önmagát kiteljesíteni a munkája révén.

Marx szerint az elidegenedés négy fő dimenzióban jelentkezik:

• A terméktől való elidegenedés: A munkás által előállított termék nem az ő tulajdona, hanem a tőkésé, aki értékesíti azt. A munkás így idegenként tekint saját munkája eredményére.

• A munkafolyamattól való elidegenedés: A munkás nem szabadon végzi a munkáját, hanem külső kényszer hatására, amely elnyomja kreatív energiáit és önmegvalósítását.

• Az emberi lényeg elidegenedése: Az ember nem képes kiteljesedni mint szabad, alkotó lény, mert a munka számára kényszerré válik, nem pedig önkifejezési lehetőség.

• Az emberek közötti elidegenedés: A munkamegosztás és a verseny miatt az egyének elszigeteltté válnak, és nem képesek valódi közösségi kapcsolatokat kialakítani.

Marx szerint az elidegenedés leküzdése csak egy radikális társadalmi változáson keresztül lehetséges, amelyben megszűnik a tőkésosztály uralma a termelési eszközök felett, és a termelés közösségi kontroll alá kerül. Ebben az új társadalmi rendben a munkások visszanyerik a munkájuk és annak eredményei feletti rendelkezést, ezáltal megszűnik az elidegenedés.

Az Ágoston-i és a Marx-i elidegenedés összehasonlítása

Szent Ágoston és Karl Marx elidegenedés-értelmezései alapvetően különböznek, de van köztük néhány fontos párhuzam. Mindkét gondolkodó az emberi létezés alapvető problémájaként tekint az elidegenedésre, és megoldását az ember eredeti állapotába való visszatérésben látja. Azonban míg Ágoston az eredendő bűn teológiai kontextusában vizsgálja a kérdést, addig Marx a gazdasági és társadalmi struktúrák kritikáján keresztül érti meg az elidegenedés okait.

Ágoston szerint az elidegenedés legyőzésének útja az isteni kegyelem elfogadásában és a bűntől való megszabadulásban rejlik. Ezzel szemben Marx az elidegenedést egy strukturális problémának tekinti, amelyet csak a társadalmi és gazdasági viszonyok forradalmi átalakítása szüntethet meg. Míg Ágoston a belső, spirituális megváltást hangsúlyozza, addig Marx a külső, társadalmi emancipációt tartja a megoldás kulcsának.

Mindkét gondolkodó számára kulcsfontosságú a szabadság kérdése. Ágoston szerint az ember szabadsága abban áll, hogy képes felismerni és követni az isteni akaratot, míg Marx szerint a szabadság azt jelenti, hogy az egyén képes ellenőrizni saját munkáját és annak eredményét. Így az elidegenedés megszüntetése mindkét esetben a szabadság megvalósulását eredményezheti, bár eltérő értelmezésben.

Kortárs reflexiók az elidegenedésről

A modern filozófiai és társadalomkritikai diskurzusban az elidegenedés fogalma több dimenzióban értelmezhető. Rahel Jaeggi szerint az elidegenedés nem egyszerűen a kapcsolatok hiánya, hanem azok minőségi zavara. Az elidegenedett egyén nem érzi otthon magát sem a világban, sem önmagában, mert képtelen azonosulni azzal, amit csinál vagy amiben részt vesz.

Az elidegenedés kritikai előzményei között megtalálható Hegel és Rousseau is, akik szerint a társadalom és az egyén közötti viszony meghasonlását legyőző újtípusú társadalmi berendezkedés lehetőségét kellene megteremteni. Hegel az erkölcsi integrációt és a társadalmi szabadságot hangsúlyozza, míg Rousseau az autentikus egyén és a közösség harmóniáját tartja kívánatosnak.

A kapitalizmus modern kritikája – ahogyan azt Richard Sennett vagy Hartmut Rosa művei ábrázolják – arra hívja fel a figyelmet, hogy az elidegenedés nemcsak gazdasági, hanem kulturális jelenség is. Az élet felgyorsulása, a folyamatos verseny, az értékek és identitás piacosítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyén nem találja a helyét a társadalomban.

Az elidegenedés meghaladásának útjai

Szent Ágoston és Marx eltérő megközelítést alkalmaznak az elidegenedés megoldására, de közös bennük, hogy mindketten a visszatérést hirdetik valami eredetihez: Ágoston az Istennel való közvetlen kapcsolathoz, Marx pedig az önmagával és munkájával harmóniában lévő emberhez.

Kortárs szempontból az elidegenedés leküzdéséhez olyan társadalmi és gazdasági rendszerekre lenne szükség, amelyek lehetővé teszik az egyének számára az azonosulást a környezetükkel és tevékenységükkel. Az oktatás, a közösségi kezdeményezések és az emberközpontú gazdasági reformok mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ember ismét otthon érezze magát a világban.

Az elidegenedés tehát nem csupán filozófiai probléma, hanem mindennapi tapasztalat, amely befolyásolja az egyéni boldogságot és a társadalmi kohéziót. Az önmagát kereső ember és az elidegenedett társadalom feszültsége olyan kihívás, amely folyamatos újragondolást igényel mely mindkét felet megújulásra késztetti. És ahogy a költő mondta: az élet hullámvölgyei között egy állandó értelmet adó folyamat van a folyamatos megújulás.