Addig jó amíg fáj, mert tudjuk, hogy élünk” -Így vígasztalta egymást két néni a rákoskeresztúri rendelőintézet folyosóján, miközben elbotorkáltak mellettem. Megszólítva éreztem magam, de azóta sem tudom eldönteni, hogy ez a mondat megnyugtat-e vagy inkább aggaszt.